Kereskedelmi párásítás

Probléma

Mind a fogyasztók, mind a kereskedő számára fontos, hogy az eladásra szánt zöldségek és gyümölcsök esztétikusan, jól láthatóan legyenek kihelyezve a pultokra. A vásárló így jobban válogathat és elégedettebb lesz. A kereskedő nagyobb forgalmat bonyolíthat és számíthat rá, hogy az elégedett vevők újra visszatérnek.

A kihelyezett termények, főleg ahol klimatizálás is van, azonban folyamatosan veszítenek víztartalmukból ezáltal súlyukból, ízletességükből, frisseségükből, megjelenésükből, eladhatóságukból. A veszteség akár 5-10% is lehet. Erre a problémára jelenthet megoldást a kereskedelmi párásítás.

Súlyveszteség csökkentése

Szabályzott páratartalom

Kevesebb veszteség

Megoldás

A Ditusz párásító rendszerek alkalmazásával a növények természetes párologtatásából adódó súlyveszteség pótolható, a kihelyezett termények akár napokkal tovább is megőrzik frissességüket, gusztusos megjelenésüket. Ezáltal jelentősen csökkenthető a kidobandó élelmiszer alapanyagok mennyisége a minőségromlásból fakadó veszteség.

Emellett zárás után a még nem eladott mennyiséget nem kell visszaszállítani a raktárba, hogy megfelelő körülmények között legyenek nyitásig. A párásítás a súlyveszteség pótlása mellett jelentős hűtőhatással is bír, valamint távoltartja a rovarokat is.

Előnyök :

+ Termékek frissen tartása

+ Apadási és súlyveszteség jelentős csökkentése

+ Hús, halas pultok és zöldségszigetek körül friss levegő, szagmegkötés

+ Hagyományos meglévő hűtőberendezések berendezések hatékonyságának növelése
+ Alkalmazható kiegészítő hűtésként
+ Rovarok távoltartása

+ Por és szagterhelés csökkentése, 


+ A nem klímatizált területek lokális hűtése

Érdeklődjön kollégánknál!

Referenciák: